amerikai egyesült államok

2018. augusztus 14. 14:34 | MTI

Idegesek az oroszok a rekordméretű amerikai katonai költségvetés miatt

Az orosz kormányt aggasztja az Egyesült Államok rekordméretű katonai költségvetése, valamint az, hogy Washington felfüggeszti az együttműködés finanszírozását a Nyitott Égbolt-szerződés keretében - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.

2018. augusztus 14. 09:15 | Portfolio

Kamatemelést akarnak a török lobbiszervezetek, csütörtökre kell nagyon figyelni

Hétfőn a legnagyobb török kereskedelmi bank első embere már szorgalmazta, hogy a török jegybank emeljen kamatot a líra stabilizálása érdekében, ma reggel két nagy török üzleti érdekképviselet is ugyanezt sürgette közös közleményben. Közben kiderült, hogy csütörtökön gigantikus telefonkonferenciát fog tartani Recep Tayyip Erdogan államfő veje, a pénzügyminiszter, illetve az is, hogy tegnap este az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a török nagykövettel egyeztetett Andrew Brunson Törökországban letartóztatott amerikai hitszónok szabadon bocsátása témájában és a két ország közötti diplomáciai feszültség enyhítéséről. Mindezek hatására a török líra jelentős erősödést mutat a kedd reggeli kereskedésben.

2018. augusztus 13. 05:45 | Portfolio

Most végre kiderül, milyen bőrben van az európai gazdaság

Egyértelműen a keddi nap lesz a legizgalmasabb a héten a Portfolio makronaptára alapján, hiszen aznap jönnek a fontos kínai adatok mellett az európai GDP-adatok is. Utóbbiakból majd kiderül, hogy az első negyedévi lendületvesztés után valóban egyre lassult a növekedés az eurózónában, illetve volt-e lendületvesztés a magyar gazdaságban. Arra egyelőre nem kapunk még választ, de nyilván fontos kérdés, hogy a kereskedelmi háború és az Egyesült Államok által kivetett török és orosz gazdasági szankciók fokozódásával az év második fele majd hogyan sikerül.

2018. augusztus 10. 17:05 | Portfolio

Amerikát okolják a török emberek a válságért

Amerika áll a mostani török fejlemények mögött - állítják a Reuters helyzetjelentésében megszólaltatott emberek, miközben az is kirajzolódik az anyagból, hogy a hiányos/egyoldalú médiajelentések miatt alig tudnak valamit a múlt héten 50%-kal megemelt áramárról a gáztermelésben, ami majd rövidesen szintén visszaköszön a megugró inflációban.

2018. augusztus 10. 15:30 | Portfolio

Csúcson az amerikai infláció

A válság óta nem látott magasságba emelkedett a maginfláció az USA-ban júliusban. A fő inflációs index pedig 6 éves csúcson maradt.

2018. augusztus 09. 22:06 | Portfolio

Október óta nem volt ilyen parádés sorozata az amerikai Nasdaqnak

A zárás előtti percekben távolodott el történelmi csúcsától a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az S&P 500, illetve vele együtt a technológia-túlsúlyos Nasdaq is, igaz nem volt nagy az esés és utóbbi index sorozatban a 8. egymást követő kereskedési napon emelkedett, amire október óta nem volt példa. Közben a minap nagy felfordulást okozó Tesla árfolyama 5%-os eséssel fejezte be a napot az amerikai tőzsdefelügyelet elinduló vizsgálódásának hatására. A Morgan Stanley stratégái nagy részvénypiaci korrekcióra figyelmeztetnek, mert szerintük ez a piaci emelkedés már olyan, mintha egy ember mindkét lábát eltörve is igyekezne előrejutni.

2018. augusztus 09. 21:56 | Portfolio

Élő adásban szólt be csúnyán a főnöke a kötvénykirálynak

"Továbbra is hisz a fundamentális nézetében, de nem volt igaza, nagyon nem volt igaza rövid távon. És ezért felelnie kell és mindannyian felelünk érte" - lényegében ezekkel a szavakkal szólt be elég csúnyán a kötvénykirálynak is nevezett Bill Grossnak a mostani főnöke, Richard Weil a CNBC mai élő adásában.

2018. augusztus 09. 21:25 | Portfolio

Egyre több amerikai földgázt fog venni az EU

Megállapodás született arról, hogy augusztus 20-án Juncker elnök kereskedelmi tanácsadója és egy kereskedelemmel foglalkozó vezető uniós tisztviselő Washingtonba utazik, hogy találkozzanak amerikai kollégáikkal, és folytassák a július 25-én kiadott Trump-Juncker közös nyilatkozat végrehajtására irányuló munkát - jelentette be mai közleményében az Európai Bizottság. Az anyag hangsúlyosan tartalmazza azt, hogy a munkacsoport azon dolgozik, hogy növeljék az Európába irányuló amerikai cseppfolyósítottföldgáz, azaz LNG-exportot.

2018. augusztus 09. 19:34 | MTI

Űrhadsereg felállításába kezd Amerika

"Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét" - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot.

2018. augusztus 09. 17:28 | MTI, Portfolio

Kiakadtak az oroszok az újabb amerikai szankciókra, padlóra került a rubel is

A Kreml elfogadhatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok az Oroszország ellen bevezetendő újabb gazdasági szankciókat a Szkripal-ügyhöz kösse, amelyhez Moszkvának nem volt köze - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön Moszkvában. Közben egyre inkább tisztán láthatjuk, hogy mennyire súlyos újabb gazdasági és pénzügyi szankciókat léptet életbe az Egyesült Államok Oroszországgal szemben, amelyre utóbbi válaszlépésekkel fenyeget. A rubel ma újabb 2,5%-kal zuhant és így két nap alatt már közel 5%-os a hanyatlás mértéke a dollárral szemben. Közben a válsággócnak tekinthető Törökország fizetőeszköze ma újabb 3,5%-kal történelmi mélypontra bukott a zöldhasú ellenében.

2018. augusztus 06. 12:40 | MTI

Trump-Juncker alku: javult az euróövezeti befektetői hangulat

Augusztusban már a második egymást követő hónapban javult az euróövezeti befektetői hangulat júniusban, miután enyhült az attól való félelem, hogy teljes körű kereskedelmi háború robban ki az Európai Unió és az Egyesült Államok között.

2018. augusztus 05. 17:41 | MTI

Megnövelt ellenvámot vetett ki amerikai árukra Oroszország

Oroszország 25 és 40 százalék közötti arányra emelte fel vasárnap az amerikai fémmegmunkáló berendezésekre és szerszámokra, bányászati fúróberendezésekre, optikai szálakra, valamint a teherszállító járművekre kivetett importvámot.

2018. augusztus 04. 15:35 | MTI

Erdogan visszavág: amerikai miniszterek ellen hozott szankciókat

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton elrendelte Jeff Sessions amerikai igazságügyi és Ryan Zinke belügyminiszter törökországi javainak befagyasztását, válaszul a korábbi washingtoni szankciókra. Mindez azzal együtt történt, hogy tegnap megállapodott a két ország külügyminisztere a kialakult feszült helyzet rendezéséről.

2018. augusztus 03. 14:42 | Portfolio

Váratlan adat jött: már Amerikában is kínzó a munkaerőhiány

A várt 190 ezer fő helyett "csak" 157 ezerrel nőtt júliusban a nem-mezőgazdasági új munkahelyek száma az Egyesült Államokban és minden bizonnyal az egyre inkább kínzó munkaerőhiány áll emögött, nem pedig a kereskedelmi háború által okozott gazdasági hatások. Rekordmagasságba, 6,6 millióra nőtt ugyanis országszerte a betöltetlen álláshelyek száma.

2018. augusztus 03. 12:30 | MTI

Megállapodtak az amerikaiak és a törökök a legújabb viszályuk rendezéséről

Miután szerdán két török kormánytag ellen is gazdasági szankciókat vezetett be az Egyesült Államok egy Törökországban fogva tartott tiszteletes miatt, ma hajnalban a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének szingapúri találkozóján megállapodott a két ország külügyminisztere a viszály megoldásáról. A török líra hajnal óta kissé erősödni tudott a dollárral szemben 5,10-ről 5,08 körülig.

2018. augusztus 02. 07:41 | MTI

Eldőlt: Trump tényleg emeli a védővámokat

Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője megerősítette, hogy az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot.

Részletes keresés